Minidiszkográfia

Igen kemény vállalkozás lenne a teljes Benson-diszkográfia összeállítása, de azért néhány jellegzetes, sikeres megjelenést mi is közlünk:

Benson legsikeresebb albumai:

The New Boss Guitar (1964)
Első albuma, amelyet 21 évesen rögzített az orgonista Jack McDuff társaságában. McDuff nemcsak a kezdeti lépésekben segítette Bensont, ’92-ben újra együtt dolgoztak, amikor a billentyűs felkérte a gitárost, hogy szerepeljen Colour Me című albumán.

It’s Uptown (1965)
Benson gyorsan elérte, hogy a szakma krémje is vele dolgozzon, az It’s Uptown című lemezt Lonnie Smith orgonistával és Ronnie Cuber szaxofonossal készítette. Az ezt követő The George Benson Cookbook-on is együtt dolgoztak.

The George Benson Cookbook (1966)
Smith és Cuber mellett John Hammonddal készítette a lemezt. Hammond tehetségek felkutatásával foglalkozott, nagy hatással volt a huszadik század populáris zenéjének fejlődésére, Benson karrierjén is nagyot lökött a közös munka.

Breezin’ (1976)
Ezzel az albummal indult el a világsiker felé. A már kereskedelmileg is sikeres megjelenés első helyen szerepelt a Billboard pop és r’n’b listáin is, az ezen elhangzó The Masquerade című sláger ezek mellett dzsessz kategóriában is tarolt. A Breezin’ máig az egyik legismertebb Benson-dal.

Weekend in L.A. (1978)
A Breezin’ sikerét követően a Weekend in L.A. volt a következő nagy durranás, olyan nagy slágerekkel, mint az On Broadway vagy a Lady Blue.

Standing Together (1998)
Ezzel az albummal a kilencvenes évek dzsessz zenéjében is komoly nyomokat hagyott.

Givin’ It Up (2006)
Al Jarreau-val közös munkája két igazi legenda együttes alkotása, amelyen olyanok működnek közre, mint Jill Scott vagy Paul McCartney.

A legsikeresebb single-megjelenések:


Masquerade (1976)
A This Masquerade című dalt Leon Russel írta 1972-ben, majd számos előadó saját képére formálta. Ezek közül egyértelműen Benson verziója lett a legsikeresebb, hiszen a Breezin’-en megjelent szám a Billboard-listák előkelő helyezései mellett (popban a tizedik, az r’n’b-listán a harmadik helyig jutott) Grammy-díjat is hozott év felvétele kategóriában.

Nature Boy (1977)
Eden Ahbez 1947-ben írt dalával Benson harminc év múlva betört a brit lemezpiacra is, az eladási listák huszonhatodik helyéig jutott. Itt kezdődtek külföldi sikerei.

Gratest Love Of All (1977)
Benson a Muhammad Ali életéről szóló The Gratest című filmhez írta a dalt, amely Whitney Houston 1986-os első stúdióalbumának anyaga lett, ennek köszönhetően vált széles körben ismertté az alkotás.

On Broadway (1978)
A hetvenes évek sikersorozata az On Broadway-el folytatódott, a dal US Pop hetedik és US R’n’b második helyig jutott. A Weekend In L.A. albumon megjelent dal az év legjobb r’n’b énekesi előadásának járó díjat kapta a Grammy-gálán, és felhasználták a Big Business és az Amerikai szépség című filmekben is.

Give Me The Night (1980)
A megegyező című albumon megjelent szám Amerikában negyedik lett pop kategóriában, első az r’n’b slágerek között, a briteknél a hetedik, a hollandoknál a nyolcadik helyig jutott. Az album egésze nagyon sikeres volt, ami nem utolsó sorban olyan vendégzenészeknek köszönhető, mint Patti Austin, James Moody vagy Paul Williams.

Turn Your Love Around (1981)
Eredetileg a The George Benson Collection válogatáslemezre készült a Turn Your Love Around, hogy a korong teljesen ki legyen töltve. Ennek ellenére a szám az év amerikai r’n’b zenéi közül mindet maga mögé utasította.
 

Címkék: zene koncert diszkográfia benson 

Benson-est UPDATE2

Szeretnénk mindenki figyelmét felhívni, hogy a mai Benson-est előtti találkozó az eddig e-mailben közöltekkel ellentétben mégsem a West End előtt lesz megejtve, hanem a Liszt Ferenc téren, azaz a levelezésben felvázolt második opció (B-terv) lép életbe!

Címkék: zene koncert benson 

Benson és a haverok

A július 22-én hazánkban fellépő Geroge Benson zenészként, énekesként és showmanként is funkciónál, sőt erős improvizációs képességekkel rendelkezik. Ennek tükrében nem csoda, hogy pályafutása során rengeteg nagy névvel dolgozott már együtt.



Sokat elmond egy zenészről az, hogy kikkel dolgozott együtt karrierje során. Benson ilyen téren is bizonyítja nagyságát, közös munkáik során közelebb került a korszak legkitűnőbb zenészeihez, producereihez; a feldolgozások mentén még több hírességgel került kapcsolatba. Az r’n’b, a dzsessz és a funky egyik legnagyobb szupersztárjaként George Benson mindenkivel egyedit alkotott, és mindenkiből mást tudott kihozni.

Karrierje kezdetén Jack McDuff orgonistával oldalán indult világot hódítani – bár ezt akkor még nem sejtette –, The New Boss Guitar címen közös albumuk jelent meg 1964-ben. Benson első lemezét szinte minden évben újabb követte, az aktivitását tekintve nem meglepő, hogy hamarosan a szakma krémje közé keveredett. Lonnie Smith orgonistával és Ronnie Cuber szaxofonossal készítette következő lemezeit, az It’s Uptown-t és a George Benson Cookbook címűt.

Utóbbi már jelentős lépcsőfok volt Benson életében, egyre ismertebbé vált a neve a szakmában, és föl is pörögtek körülötte az események. A hatvanas évek közepén már Miles Davis bandájában játszott, szerepel a ’67-ben megjelent Miles in the Sky albumon is. A Davis közelében töltött időszak elegendő muníciót adott az önálló működéshez, és elindult Benson legsikeresebb időszaka.

1969-ben kijött a Beatles Abbey Road című albumának átdolgozásával, a korong címe The Other Side of the Abbey Road lett; hamarosan a Jefferson Airplane albumát is újraértelmezte, a White Rabbit ’73-ban jelent meg. A Breezin’ hetvenes évekbeli sikerét a pszichedelikus soulra építő Harlem Undergorund Band csapatának tagjaként lovagolta meg, ekkor indult közös turnéra Minnie Ripertonnal, a korszak egyik legnagyobb soul-énekesnőjével.

A hetvenes évek végén Quincy Jones producerrel osztozott a sikereken, a toplistás helyezések közös munkájuknak köszönhetők. Benson a The Greatest című, Muhamed Aliról szóló 1977-es filmhez írta a Greatest Love of All-t, amit később Whitney Houston feldolgozása tett slágerré.

A nyolcvanas években már világsztárként koncertezett, turnézott, stúdiózott – és inkább önállóan dolgozott. Azért erre az időszakra is jutott kooperáció:’85-ben Chet Atkins gitáros Stay Tuned című lemezén taláható Sunrise című számot közösen alkották. ’92-ben szerepelt Jack McDuff Colour Me Blue albumán, de nagyobb ívű együttműködésre csak 2006-ban került sor. Al Jerrau-val ekkor jelentették meg a Givin’ It Up-ot, mellyel körbeturnézták a Földet. A stúdióban velük volt Paul McCartney és Jill Scott is.

2009-ben a turnézás mellett ismét nagy sztárokkal stúdiózik, közös albumot rögzít a Toto két jeles figurájával, David Paich-csal és Steve Lukatherrel. Benson már játszott Santanával, John McLaughlinnal, Miles Davis-szel és Al Jarreau-val is, de a közös alkotás még mindig vonzza. Úgy tűnik sosem áll le.

Címkék: zene koncert benson 

Turné kisujjból

Hatvanhat éves és a turnáján van olyan hét, hogy szinte minden egyes nap fellépése van. Ez nem az a műfaj, ahol a sztárok koncert után grupikat dobálnak ki a ahotelszoba ablakán és állandóan másnaposan kellene fellépniük, de azárt egy ennyi idő ember bizony megérezheti, a folyamatos nyomást. Szerencsére Benson koncertjein ez nem jelenik meg, mindegyiket akkora elánnal, energiával csinálja végig, mintha az aktuális lenne az év fellépése.

A turná állomásai:

April 24, 2009   Cleveland, OH – Allen Theater
April 25, 2009   Atlantic City, NJ – Atlantic City Hilton
May 30, 2009    Costa Mesa, CA – Orange County PAC
June 08, 2009   Sao Paulo, Brazil – Credicard Hall
June 24, 2009   Philadelphia, PA – Mann Center For The Performing Arts
June 25, 2009   Baltimore, MD – Pier Six Concert Pavilion
June 26, 2009   Hampton, VA – Hampton Coliseum
June 27, 2009   Peekskill, NY – Paramount Theater
June 28, 2009   Saratoga Springs, NY – Saratoga Performing Arts Center
July 02, 2009    London, England – Royal Albert Hall
July 03, 2009   Echternach, Luxembourg – Festival International Echternach
July 04, 2009   Paris, France – Palais Des Congres
July 05, 2009   Barcelona, Spain  - Pobel Espanol
July 06, 2009   Madrid, Spain – Escenario Puerta Del Angel
July 08, 2009   Rotterdam, Holland – North Sea Jazz – Gala Event
July 09, 2009   Rotterdam, Holland – North Sea Jazz – Private Event
July 10, 2009    Rotterdam, Holland – North Sea Jazz – Nile Stage
July 11, 2009    Gent, Belgium – De Bijloke
July 13, 2009   Montreux, Swizterland – Montreux Jazz Festival – Stravinski Hall
July 14, 2009   Monte Carlo, Monaco Sporting Club
July 15, 2009   Monte Carlo, Monaco Sporting Club 
July 17, 2009   Perugia, Italy – Arena Santa Giuliana
July 18, 2009   Pescara, Italy – Teatr D’Annunzio
July 19, 2009   Verona, Italy – Veneto Jazz Festival – Castello Scaligero
July 20, 2009  Milan, Italy – Arena Civica
July 22, 2009  Budapest, Hungary – Budapest Sportarena
July 23, 2009  Belgrade, Serbia – Savar Centar
July 25 2009   Ohrid, Macedonia – Ohrid Antique Theatre
July 27, 2009  Istanbul, Turkey – Cemil Topuzlu Open Air Theatre
September 12, 2009   Cerritos, CA – Cerritos Center

Címkék: zene koncert turné benson 

Benson-est UPDATE

Úgy tűnik végleges programmal tudunk szolgálni:

Funky, r'n'b, dzsessz és sok más finomság szólal meg július 21-én kedden a Dzsessz-színtér központjában a Váci utcában. George Benson szerdai fellépésének bemelegítő-estjén zenélnek: a Dzsessz-színtér zenészei és dj Zaca Frost, a filmvetítéseket Kis Ádám vezényli.

Részletekért küldjetek levelet ide: adamkis77@gmail.com

Mindenkit szeretettel várunk!

Címkék: zene koncert buli benson 

Ehhez adja a nevét - George Benson Ibanez

Benson aláírásával gitár is piacra került. 1978-ban mutatták be a máig az egyik legprofibb gitárnak tartott Ibanez Geroge Benson GB-10 modellt, ez ahangszergyártó első művészmodellje volt. Természetesen megjelentek egyedi modellek is. A megjelenés harmincadik évfordulóján egy ilyenen penget Benson az alábbi videón:

 



Al Jarreau-val is járt nálunk

George 2006-ban készített lemezt a hatalmas Al Jarreau-val. A közös korong címe Givin' It Up remélem sokan ismeritek Benson újkori munkásságát is), a megegyező nevű turnéval körbejárták a fél bolygót, 2007-ben nálunk is jártak. Íme egy rövid ízelítő a budapesti koncertből:

Címkék: zene koncert benson jarreau 

Benson-est a Dzsessz-színtérrel

Alakul a Benson-est, valószínűleg 21-én kedden, a koncert előtt egy nappal tartjuk az összejövetelt! Sajnos a weblapunk még nincs kész, de itt a blogon hamarosan további infókat közlünk a buliról. Az biztos, hogy lesz vetítés és a Dzsessz-színtér közösség zenészeiis fellépnek, sőt ha minden jól alakul, két fiatal dj is játszani fog nektek!

Címkék: dzsessz koncert zen benson 

"Én szórakoztatni szeretek" - interjúmontázs Bensonnal

Találtunk egy jó kis anyagot, amelyben George-dzsal készült interjúkból csemegéztek. Az látszik, hogy Benson nem az a sztár, akinek mindenre előre megírt válaszai vannak, még azt is elárulta, hogy a híradóból is vesz ötleteket zenéjéhez!

Megtudtuk George Bensonról, hogy első gitárját otthon barkácsolta, hogy először inkább táncos akart lenni, hogy azért nézi a híradókat, hogy témákat merítsen belőle, és hogy még mostanában is szinte naponta gyakorol.

Igaz, hogy az elő gitárját a mostohaapja készítette önnek, szivardobozokból?
– Nem, természetesen nem így volt. Az első gitárom, édesanyám kelengyésládájából készült. Végül is remek tölgyfa hangszer lett. Még megvettük hozzá a szükséges alkatrészeket, így az egész gitár kijött huszonhárom dollárból. Egyszerűen nem volt pénzünk, hogy megvegyük azt az ötvendolláros hangszert, amit kinéztem magamnak.



Gondolkozott már, hogy miből fakad a tehetsége? Isten ajándéka vagy valami egész más?
– Édesanyám énekes volt, persze nem hivatásos, apám is énekelgetett és játszott néhány hangszeren. Amikor kisgyermek voltam, táncos szerettem volna lenni, sőt néha éjszakai bárok előtt roptam és ukuleléztem. Lehet, hogy most meglepődnek. Az emberek szeretik azt gondolni, hogy a zenészek gyermekkoruk óta szorgalmasan gyakorolnak a hangszerükön, és nem is érdekli őket semmi más. Én olyan ember vagyok, aki szeret egyszerre több dolgot csinálni. Énekelni, gitározni. Én szórakoztatni szeretek.

Egyik interjújában arról mesélt, hogy csak azért nézz híreket, hogy inspirációt szerezzen belőlük. Igaz ez?
– A hírek általában szörnyűek, de azért hébe-hóba szemezgetek belőlük témákat a dalokhoz. Valamelyik éjjel hallottam egy hírt, és azonnal megfogott. Lementem a földszintre a gitáromért, és összeraktam egy számot.

Igaz, hogy a This Masquerade című slágerét első próbálkozásra felvette?
– Igen, nagyon jó zenészekkel dolgoztam együtt, az volt az egyik legjobb zenekarom, szerettem a sokoldalúságukat és a mérhetetlen profizmust, amivel játszottak.

Al Jarreau-val átdolgozták a Breezin’-t és a Mornin’-t, nem félt hozzányúlni ehhez a két nagy slágerhez?
– Igen, nem könnyű ez. Melléfoghattunk volna, de a közönség tudja, hogy azért variáltuk meg egy kicsit, mert újabb ötleteink voltak. Csak meg akartam mutatni, hogy mi történik, ha Al és én össze vagyunk zárva egy stúdióban.

Igaz, hogy még mostanában is minden nap gyakorol?
– Csak majdnem minden nap. Egyszerűen szükségem van rá, nem bírom ki nélküle!

 

Címkék: zene gitár koncert benson 

66 év, 64 lemez

A július 22-én hazánkba látogató George Benson hihetetlen zenei múlttal rendelkezik. A dzsessz egyik legtermékenyebb előadója a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik.

George Benson idén hatvanhat éves, aktívan turnézik és az albumkiadásokban sem lassult be: csak az elmúlt tíz évben tizennégy lemez jelent meg, ami a nevéhez fűződik. Ebből következik, hogy életműve hatalmas zenei anyagot ölel fel; negyvenöt zenéléssel töltött esztendő alatt összesen hatvannégy album került ki keze alól. A gigászi kollekció természetesen számos elismerést vonzott magával, legyen szó Grammy-díjról vagy Billboard-listás helyezésekről.

Címkék: zene koncert benson 

Természetfeletti vegyület

Geroge már Magyarországon is fellépett az egyik legismertebb dzsessz-arccal, Al Jarreau-val. Az ő párosuk kategóriájukban kb. olyan ütős, mint Michael Jackson és Slash kombója. 2006-ban Benson és Al közös albumot is összehozott Givin' It Up címmel. Ezen többek között Paul McCartney és Marcus Miller is szerepel, a korong egy igazi kuriózum.

Íme egy rövid werkfilm a stúdióból:

 



8 Grammy, 45 év, 64 lemez

Egy hivatalos közlemény következik a koncertről:

Július 22-én hazánkba látogat George Benson, dzsessz, az r’n’b és a funky egyik legnagyobb alakja. A hatvanhat éves művész a Papp László Sportarénában mutatja negyvenöt éves karrierje alatt felhalmozott tudást. Kevesen tudják, amellett, hogy kiváló zenész, igazi showman is az improvizációs tehetségéről is ismert Benson.

Címkék: zene koncert george benson 

Megyünk Bensonra, tarts velünk!

Üdv! Kis Ádám vagyok, dzsesszdobos. Egy kis kulturális közösséget vezetek Budapesten, a Dzsessz-színtért, amelyik fiatal dzsesszzenészekből és zeneszeretőkből áll. Velük közösen látogatunk el a július 22-i George Benson koncertre, mert úgy gondolom, korunk egyik legnagyobb géniuszát egyetlen zenekedvelő fiatalnak sem szabad kihagynia. A koncert előtt vetítéseket és élő zenés hangolást tartunk Váci utcai bázisunkon. Akit érdekel a koncert, a közösség vagy csak a koncert előtti összejövetel, jelezzen: adamkis77@gmail.com !

Címkék: zene koncert george benson dzsesszklub 
süti beállítások módosítása